, (kob-ak kob vagy kop gyöktől, melyből kopács is ered) fn. tt. kobak-ot, harm. szr. ~ja. Máskép: kabak s ez alakban él a török nyelvben is. 1) Eredetileg jelent általán valamely takarót, kopácsot, mely utóbbival hangokban is rokon. A törökben is kabuk amattól igen csekély eltéréssel am. héj, kéreg, kopács. Különösebben: pedig 2) Diószeghi szerént olyan húsos vagy néha száraz falu gyümölcsöt (magrejtőt), melynek magvai belül a fal oldaláról rövid küldöksinórokon nőnek ki, pl. tök, dinnye, ugorka (pepo); vagyis Gönczy Pál szerént a csészével összenőtt s vele együtt kifejlett, rendszerént 3 rekeszű bogyót. 3) Jelent gömbölyű, vagy rétes kereskségü ivóedényt, milyet az utasok, különösen a katonák szoktak hordani magukkal. Ilyen az úgynevezett lopótökből készített edény. Rókus kobakja, mert ezen szentet oldalán kobakkal festik. Csak annyi neki mint hajdú farán a kobak. (Km.). Átv. és gúnyos ért. emberfej, kivált ha nagyon gömbölyű; ,üres mellékjelentéssel is. Nagy kobakja van. Kobakjára alig talál kalapot.