, (ki-a-al-t-oz-ás) fn. tt. kiáltozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, midőn valaki kiáltoz. Sok kiáltozásban elfáradni, elrekedni. Utczai kiáltozás miatt befogni valakit. 2) Maga a kiáltozónak hangja. A kiáltozások sértik füleimet. Messze hallatszó kiáltozások. V. ö. KIÁLTOZ.