, (kep-icz-ke-el) önh. m. kepiczkél-t. Ideoda kapkodva, rugdalódzva mozog, mint aki a vizbe akar fúlni, vagy mint a kis gyermek, ki a bölcsőben vagy dajkája ölében nyugtalankodva kezeit, lábait hányjaveti. Rokon vele sőt k előtét nélkül azonos: eviczkél, olyan alkotású mint habuczkol.