, fn. tt. kócz-ot, harm. szr. ~cza v. ~a. 1) A meggerebenezett kendernek vagy lennek alja, hitványa, mely rövid és összezsugorodott alakban válik el; ennél valamivel finomabb és hosszabb a szösz vagy csöpü. Szélesb ért. más szálas testek gubanczos szálai, melyek a többinél rövidebbek, s tisztogatás alatt kiszakadnak, pl. a fésült hajnak kócza, selyemkócz, gyapjukócz. Rokon vele a német Kotzen v. Kotze, finn: kassa. Gyöke vagy gyökeleme a görbeséget, kondorságot jelentő ko v. kó, mely megvan a konya, konyúl, kondor, kókad stb. szókban. Kóczból font madzag. Kóczczal beverni a töltényt. Kócz közé fészkelt egér. Átv. ért. hitvány, alávaló. Kócz ember, kócz gyerek. 2) Kóczhal, l. KOLCZ v. KOLTY.