, (ki-ve mint: ho-va, ösz-ve); mint igekötő (,ki helyett), sőt mint névutó is (,kivül helyett) a régieknél gyakran eléjön: "Kive múlék." "És annak-utána nagy jó életben múlék kive." Katalin prózai legendája. (Toldy F. kiadás 262, 263, 283. l.). "Naponkéd kive mégyen vala az mezőre az gémmel." A Carthausi névtelen (Toldy F. kiadása). Szintén itt egyszerü ,ki alakban is eléfordúl: "Semminemő testi lelki jószágból kive nem hagyattatik és ki nem esik az végig megmaradásnak jószága." (81. lapon). "De esztendő betelvén az eretnek a császártól
vetteték szánkive" (= számkive). Debrecz. Leg. (Toldy F. kiadása). Ugyanitt eléjön egyszerüen is: "Mikoron őtet szánki akarná vetnie." Szalay Á. 400. levelében (a XVI. sz. első feléből) mindenütt csak ,ki.