, (ki-vált) ösz. mn. 1) A többi közől bizonyos tekintetben, és tulajdonságaira nézve kitünő. Termetre, szépségre kivált legény. 2) Ami tokjából, hüvelyéből kibújt. Húsából kivált szilvamag. 3) A régieknél, pl. a Góry codexben kivált életű am. különc "Ha kihöz látnak jó szerzetösséget, ahoz azt mondják, hogy kivált életű és nem él úgyan mint egyéb jámbor." V. ö. KIVÁLIK.