, KISHITÜ, (kis-hitű) ösz. mn. Széles ért. kinek kedélye hajlandóbb bizonyos körülményekben roszat hinni, mint jót, ki akár önmaga akár mások erejében, akár a gondviselésben keveset bízik. Hitvallási ért. ki az isteni segítségben nem bízik. Ilyennek nevezte Jézus a vízen járó, s féltében kiáltó Pétert: Kishitű, miért kételkedtél?