, fn. tt. kerevet-ět, harm. szr. ~je. Keleties pamlag, ülőpárnákkal. Törökül is kere v. kirevet. Gyöke valószinüleg a kört jelentő ker, melyből lett magyar elemzéssel: kerő, kere, kereve, végre t utóhanggal kerevet, mint evő (élénk, mozgó) eve evet, guva guvat. Régebben, pl. Szabó Dávidnál, Simainál: kelevet.