, (kit-a, köt-e, köt-ő? l. végül); fn. tt. kitát. 1) Hajból, szőrből, kenderből, s ilyféle szálas testekből egy tekercs, egy kötés. Kender-kita (Molnár Albertnél), haj-kita (Sándor Istvánnál), selyem-kita (Szabó Dávidnál). Kitában kötni a kendert.
"Három kita magos kender,
Egy kis beszédem van kenddel."
Népdal. (Erdélyi J. gyűjt.).
"Fogy, fogy, szépen fogy a kender guzsalyáról,
Új kitát vesz elő az ágya fejéből."
Székely.
Kitába font haj, selyem. Hol egy, hol más esetben hasonlót jelentenek: marok, pászma, tincs, matring. 2) Több ilyen tekercsekből álló csomó, melyek száma a különféle vidékeken változó. Szathmárban egy kita húsz tekercsből áll. Mátyusföldén huszonhétből, másutt harminczból. Eredete hang- és fogalomrokonság után gyanítva legközelebb áll a köt s ebből származott kötés, kötet, kötő szókhoz. S kötni törökül: kat-nak, (hinzufügen , ajouter), a héber pedig am. fasciavit és am. fascia.