, (kemény-hangú) ösz. mn. 1) Erős, nyers szavú, durva, vagy szigorú indulatot jelentő hangon szóló. Keményhangú parancsnok. 2) Kemény betükből, illetőleg szóhangokból (p, k, t) álló szó; különösen, melyben sok mássalhangzó torlódik öszve egy szótagba. A német nyelvben sok keményhangu szó van.