v. KISLELKÜ, (kis-lelkű) ösz. mn. 1) Ki kedélyénél fogva gyáva, félénk, az ellenszegülő akadályoktól visszaijedő, magában nem bizó. 2) Szorosb ért. kinek lelke nem bir elegendő ruganyossággal, hogy a viszontagságokkal szembeszálljon, kit a bal sors könnyen lever. 3) Kinek kebelét nemesebb erkölcsi érzelem nem hevíti, pl. ki legyőzött ellenségeivel nem bánik kegyesen. Ellentéte: nagylelkű.