, (ki-pök) ösz. önh. és áth. 1) Tárgyesetes név nélkül, kifelé pök. Kipökni az ablakon, ajtón. 2) Megvetésből vagy utálatból pök. Látván az undokságot, kipökött, és odább állt. 3) Tárgyesetes névvel am. a torokból vagy szájból valamit pökve kivet. Kipökni a turhát, nyálat. Kipökni a rosz vizet, bort, ételt. 4) Átv. ért. népies beszédben am. valamit minden kímélet, fínomság s meggondolás nélkül kimond. Innen a közmondás: Rágd meg előbb a szót, azután pökd ki. V. ö. PÖK.