, fn. tt. kín-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Molnár A. értelmezése szerént latinul: cruciatus, tortura, tormentum, tehát oly szenvedést jelent, melyet a testnek, illetőleg tagoknak csigázása, csavarása, tekerése okoz, milyennel t. i. a régi büntető biróságok módja szerént a vádlottakat vallatták. E nyomon indulva, valószinü, hogy e szónak tiszta gyöke in, melyből a mozgást jelentő inog, ingat stb. származnak. Ezen ín gyök szavainkban h előlehellettel meg van, ú. m. hinta, hintál, himbál, hintó, himár; a kérdésben levő szó előtt pedig még keményebb lehelletté változván, alakult a kin régiesen és tájdivatosan kên, kén szó. Az in gyökkel azonsága vagy legalább rokonsága kitünik abból is, hogy valamint ez, úgy kín szó is mélyhangu képzőket, illetőleg ragokat fogad el: inog, ingás, ingat, és : kín, kínos, kínoz; kínnak, kínok stb. A törökben kin am. gyülölet, ellenségeskedés, boszú; a persában pedig khím am. seb (vulnus), és khímsáh (), melyet Vullers kétes szónak és ismeretlen kiejtésünek mond, am. bú, nyomor (moeror, aerumna. Kínosság ?). Szoros ért. szenvedés, melyet erőtetett mozgás, különösen az inaknak tekerése, csavarása okoz. Innen Molnár A. szerént kinoz, am. subjicit quaestionibus, torquet; kínzó eszköz am. equuleus, azaz inzó, mozgató eszköz. Széles ért. nagy testi szenvedés, mely a testet gyötri, és szüntelen nyugtalanítja. Kínt és halált szenvedni. Szörnyű kínokat okozó nyavalya. Kínokban fetrengeni. Aki az ördögnek szolgál, kínnal fizet neki. (Km.). Ezen emberek közt élni merő kín. Kínjában ordítani, nyelvét harapni, megbolondulni. A pokol kinjait kiállani.
"Sok s nagy, amit szenvedek én,
Az avult kín új kínt szül."
Kisfaludy S.
Anyád kínja! népies közbeszédben annak mondják, kinek szavait, állitását mint hamisat, helytelent roszallják, tagadják.