, (kil-incs, törökül: kilid, am. zár, kulcs); fn. tt. kilincs-ét. Tájszokásilag kalincs. Gyöke kil rokon a görbét jelentő kalantyú, kelentyű, kalinkó, kalézol, kalistál, s több más szók gyökével. Fából vagy vasból csinált billentyű az ajtókon, kapukon, mely zár gyanánt szolgál. Minthogy különösebben fogantyúja rendesen görbe szokott lenni, innen van jelentése is, t. i. a görbét jelentő kil, kel, kal gyöktől. Eredetileg kilis vagy kilics lehetett, végre n közbevetve kilincs. Rokonok vele még a magyar kolcs, kulcs, a szláv klucs, klinecz, a német Klinke, a latin clavis, claudo, a görög κλειω, κλεις. A régi kulcsok, illetőleg zárak úgy sem voltak egyebek, mint görbe szegek, innen a latin clavus és clavis rokonszók is.