, (ki-ficzamodik) ösz. k. Mondjuk általán az állati, különösen az emberi tagokról, midőn akármiféle kül erőszak által csuklóik öbleikből kicsuszszanak, kifordulnak, máskép: kimenül, azaz kimenővé lesz, vagy kimarul, azaz marja vagyis csuklócsontja kinyomúl. Kificzamodhatik a kar vállban, a kéz kéztőben, a láb bokában stb. Átv. ért. mondják a nyelvről, midőn beszédközben mintegy kicsuklik, kibicsaklik, s a hangot hibásan ejti, vagy midőn valaki, mint mondani szokás, valami görbét beszél. Mondják az észről is, midőn itéleteiben, s okoskodásaiban a rendes észtani szabályoktól eltér s holmi bolondokat állít. Úgy beszél, mintha kificzamodott volna az esze.