, (ki-es) mn. tt. kies-t v. ~et, tb. ~ek. Egy a kijes, kéjes szókkal. Gyöke a kedélyre vonatkozó, s a kedélynek különös kellését, tetszését jelentő ke, melyből lett ke-es, kě-s (pl. a Mátyás király halálára 1490-ben írott emlékdalban: "Nyumoróltaknak kees hajlaka"), ,hangváltozattal ki-es, mint se-et si-et a se gyöktől, honnan a sebes (celer) is származik. Betű szerént am. a kedélynek tetsző, kedves érzéket gyönyörködtető. Különösen mondjuk vidékről, tájról, erdőről, kertről, ligetről, mely a szemekre kellemesen hat, mely az érzékeknek gyönyörélvet nyújt. Kies völgyek, halmok, kertek, ligetek. Kies tájék. Kies fekvésü város, helység. Isten kies kertbe helyezte az első emberpárt. Kies szép mezei lakok. Kies fürdőhelyek. Kies dombra épitett kastély.
A persában khás (khaus) am. a latin pulcer, elegans; bonus, gratus, jucundus; laetus, hilaris; mely persa szóról azt mondja. Vullers, hogy melyik zend vagy szanszkrit szó felel meg neki, nehéz megmondani. A törökben khos am. jó, innen khos gelmek, am. tetszeni, kellemesnek lenni; és khos etmek hízelegni (szó szerént: kellemest tenni).