, (ki-búvik) ösz. k. Köz szokás szerént felváltva használtatik a kibú igével; de a kibú mint cselekvő inkább az élő állatokra, a kibúvik mint k. szenv. a növényekre, s műszertelen testekre illik, pl. A medve kibú a barlangból, az egér, ürge a lyukból. Személyesítve a nap-, hold- és csillagokról is. A nap vagy hold, vagy fiastyúk kibú a felhők közől. Ellenben: a magból kibúvik a csira. Kibúvik a fiatal növény. A gomba kibúvik a földből. A szeg kibúvik a zsákból.