, (ki-beszél) ösz. önh. 1) Visszaható névmással am. elégségig beszél, amit belül érez, szavakkal mind kijelenti. Kibeszélted magadat? Most majd én szólok. Vagy (talán németesen): beszéd által valamitől v. valamiből kimenti magát. Kibeszélte magát, hogy nem jöhet. 2) Valamit kimond, kihiresztel, mit titokban kellett volna tartania. Úton, útfélen kibeszélni a házi titkokat. 3) Belülről kifelé beszél. Kibeszélni az ablakon. V. ö. BESZÉL.