v. KEVES, (ke-v-es) mn. tt. keveset; fokozva: kevesebb v. kevésb v. kevesb; kicsinyezője: keveske v. kevesecske; s ennek isméti fokozata: kevesebbeeske v. kevesbecske, vagyis ezek tulajdonképen a középfok kicsinzőji, mint más esetekben is, pl. szebb-ecske, nagyobb-acska. Eredetileg s a régieknél, pl. a Tatrosi codexben, valamint még most is több tájak szokása szerént a törzs is röviden: keves. Gyöke a kicsinyező ke, élesen ki, s rokon a keskeny, kecsély, (csekély) kis, kicsi stb. szókkal. A ke gyökből tulajdonságot jelentő es képzővel lett ke-es és v közbevetve: ke-v-es. Így fordúl elé a Müncheni v. Tatrosi codexben is: "Mit féltek, keves hütővek (hitűek). 1) Jelent kicsi tulajdonsággal birót, azaz olyat, miből nem sok van, mi kis részekből áll. Ellentéte: sok. Kevés pénze van. Kevés bora, buzája termett. Kevés idő alatt sokat tenni. Kevés vártatva. Kevés beszédű ember. Sok kevés sokra megy. (Km.). Keveset szól, sokat mond. (Km.). Egy forinttal több vagy kevesebb. Kevés nem árt, sok nem használ. (Km.). Ki keveset el nem veszen, sokat nem adnak annak. (Km.).
"Mindent fontolva tégy,
Kevésből sokat végy.
Kisfaludy K.
2) Ami nem elég, szükséget, vágyat ki nem elégitő. Ez a kenyér nekem kevés. Kevés hat körtély kilencz medvefinak. (Km.). Aki kevéssel be nem éri, sokra nem érdemes. (Km.). 3) Különösen am. nem sok. Kevésbe múlt, azaz nem sok híja volt. Kevesed magammal, am. nem sokad magammal. Kevésre becsülni valamit v. valakit. Kevesig várni. Kevés híja, hogy meg nem haltam. Kevésbe venni valamit.