, (ket-t-ő-ös) mn. tt. kettős-t v. ~et, tb. ~ek. Kettőből, azaz két egyből álló, páros. Kettős baj, azaz párbaj. Kettős beszéd, párbeszéd. Kettős hangzó, két önhangzónak egybeolvadása. Kettős táncz, melyet ketten járnak. Kettős út, mely kétfelé válik. Kettős arany, kétszer annyit érő. Kettős gyermekek, azaz egyhasiak; ez értelemben önállólag is főnevül használtatik, és ekkor többesben: kettősök, máskép: ikerek v. ikrek. A mondott példákat össze is lehet irni: kettősbaj, kettőstáncz stb. Kettős, zenészeti értelemben és főnévileg oly dallam, melyet ketten énekelnek, vagy oly zenemű, melyet két hangszeren, pl. zongorán és hegedűn adnak elé.