, (két-el) áth. mely sem határozatlan, sem szenvedő alakot nem ölt, és így a törzs sajátlag: kétli; m. kétlětte, htn. kétleni. Valamit kétesnek tart, vél, gondol, azaz nem tudja magát elhatározni, vajjon a két különböző vagy ellenkező dolgok közől melyiket tartsa igaznak, helyesnek, követendőnek stb. Ezen ige rendesen csak határozott vagyis tárgymutató alakban használtatik, és egy más viszonymondatot vonz, t. i. ebben foglaltatik azon tárgy, melyre a kétlés áthat, pl. Kétlem, ha győzünk-e, vagy vesztünk. Kétled-e, hogy veszély fenyeget bennünket? Nem kétlem, hogy mellettem szavazandotok. Ki kétlené azt, hogy... A viszonymondatban a ha és hogy, a mily rövid tételeknél el is hagyhatók, pl. kétlem, menjek-e, vagy ne? Kétlitek-e, mily dicső a hazáért halni?