, tőszám, mely közvetlenül az ,egy után következik, am. egy meg egy (1+1). Eredetileg ket (köt? mely mind régi iratokban, pl. a Halotti beszédben: ketnie, mind tájdivatosan gyakran eléjön ,ket alakban, törökül: kat-mak); mind a kettő, kedd, azaz keted, ketd, ketten, kettedik származékaiból is kitünik. De különösen a régi biblia-forditásokban, melyek a rövid, nyilt e-re saját jegygyel bírnak, ezen rövid e-vel találjuk: "eleibe kelének neki ket emberek (Tatrosi cod. Máté VIII.); "ket kezed; "ket szemed. (Ugyanott XVIII.). Használjuk, valahányszor azon tárgy, melynek számát jelenti, közvetlenül utána áll, pl. két ökör, két ló; midőn pedig a vele viszonyban levő név vagy elül áll, vagy csak alattomban értetik: kettő, pl. ez kettő, az is kettő; embert kettőt láttam; éjfél után óra kettő, dicsértessék a Teremtő (éji őrszavak). Hány az óra? kettő. Hány forint kell? kettő. Sínai nyelven kiu és kiái am. a latin ambo. Schott értekezései nyomán szintén egyeznek vele a vogul kit, kiti, szamojed szide, sidje, osztják kát, káden (Hunfalvy P-nál: kathen); hasonlít hozzá a török iki, (csuvas) ikke, (jakut) ikki, szuómi kaksi, lapp guoft, kvekte (Hunfalvy P-nál: guöft, guöfte, guökt, mordvin kafta (kafto), eszt kaksz, kats, szirjän kik, cseremisz koktat, kokta, kok, mongol khujar stb. Megemlítendő a zend hed, hede (Beregszászi). Az elszámláltak közt valamennyiben közös hang a k, (szamojédben s v. sz), és önhangzóval ka, ke (kve), ki, ko, kö (kvö), ku (khu). Sőt a sínai nyelvben s a török csoportban, melyhez Hunfalvy P. után (Budapesti Szemle 1864.) a kojbal ike, s karagasz ihi is számítandó, csak egy k (illetőleg h) mássalhangzót találunk. Ha szabad volna a magyar köt szót venni alapul, ennek legegyszerűbb kö eleme egyeznék gö, go, gu stb. gyökelemekkel, sőt -og, -eg, -ög képzőkkel is, melyek általános értelemben gyakoriságot, többséget, többítést jelentenek. A k, mint föntebb látható, némely nyelvben kettőztetve van. S az ezen túl eléforduló mássalhangzók egynémely nyelvben Europaeus finn tudós véleménye szerént, talán az ,újj (digitus) hangjait és jelentését jeltik magukban. Egyébiránt V. ö. EGY és IKER.
A két szót nem ragozzuk, mivel mint föntebb érintők, azt melléknévileg mindig az illető tárgy előtt használjuk, hanem kettő szót igen, pl. kettőt, kettőnek, kettővel, kettőre, kettőig stb. V. ö. KETTŐ. Ellenben: két águ, két élű, két esztendős, két hónapos, két hetes, napos. Két ökröt, két lovat fogni a szekérbe. Két urat szolgálni. Két szinü kendőt viselni. Valamit két részre, két felé osztani. Két szék között pad alá esik (v. jut) az ember. (Km.). Innen eredtek: kétes, kétség, kételkedik, épen úgy, mint a német zwei-ból: Zweifel, zweifelhaft, zweifeln; a latin duo-ból: dubius (Benfey), dubietas, dubito; hellén δυο-tól: δυαζω stb.
A szókötésre nézve még megjegyezzük, hogy amely tárgyak a természetben, vagy ezekhez alkalmazva az iparvilágban, kettesével fordulnak elé, azok mellett a magyar nyelv rendszerént sem két szót, sem többest nem használ, pl. azon leánynak gyönyörű fekete szeme van, nem mondjuk két szeme, se: szemei. Hasonlók: lábam megdagadt, fülem megcsendűlt, karom megrándúlt. Kezét szivére tette. Add ide a keztyűmet. Hozd el a csizmámat.
"Szěgén legén vótam, gazdag lěánt věttem;
A vásárba měntem, piros csizmát věttem.
Székely népdal.
Ha így mondanók: hosszu kezei vannak, nagy fülei fölfelé állanak, széles talpakkal áldotta meg a természet, ezek még gúnyként hangzanának. Ha rendesen csak egyiket akarjuk értetni, ez esetekben vagy ,fél szóval élünk, vagy még határozottabban ,jobb, ,bal szókkal. Félszemü, félkezü, féllábu koldus. Félkeztyűmet elvesztettem. Bal fűlem zúg, nyilallik. Néha ,egyik szó is használható. Egyik csizmám kilyukadt. A dolmányom egyik ujjában a béllés elfeslett. Mindazáltal nagyobb nyomatékosság végett néha a ,két, ,mindkét szókat is használjuk. Két keze munkájával keresi kenyerét. Mindkét szeme vérbe borúlt.
"Piros két orczámon lecsorog a könyű.
Népdal.