, (kesz-eg) fn. tt. keszeg-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Ha ezen szónak hellén λευκισκος, latin albula, német Weissfisch neveit összehasonlitjuk, legvalószinübb, hogy a magyar keszeg is a fehér színtől vette nevét, s gyöke kesz egy a fehéret vagy fakót jelentő kes kese szókkal, és így keszeg, am. keseg, azaz kesegő, kese hal. Néhutt: peszmeg. (Cyprinus). Így neveztetnek általán bizonyos folyóvizi halak, melyeknek pikkelyei ezüstszinü fehérek, s a magyarországi folyókban, különösen a Dunában és Tiszában nagy bőségben tenyésznek, ilyenek a Tiszában a búczó v. buczkó-, dévér-, dobancs-, durda-, fejér-, galla-, gelesztás-, bagoly-, jász- és jáz-, ilonka-, vadász-, kárász-, gárda- v. kárda-, kerek-, hosszu-, márna-, marti-, ökle-, őn-, pápa-, piroska- v. veresszárnyu-, ponty- v. potyka-, szápó-, tamás-, csabak keszeg stb. Különösen így nevezik azon fajokat, melyek soványabbak, laposabb testüek, innen a közmondások: sovány mint a keszeg; amint veted a pendelyhálót, úgy fogod a keszeget, (azaz a módban, modorban áll a mesterség).