, (ké-esz-ség) fn. tt. készség-ět, harm. szr. ~e. 1) Valamiben jártasság, ügyesség. Beszédbeli v. szólási készség. Fegyverforgatási készség. 2) A kedélynek azon tulajdonsága, melynél fogva valamit cselekedni különösen hajlandó, nevezetesen, midőn valaminek végrehajtására gyorsnak mutatkozik, midőn mások kedveért örömest, szivesen teszen valamit. Szolgálati, segítési készség. Készséggel ajánlkozni valamire, tenni valamit. A vendéglőnek egyik fő kelléke a szolgálati készség. A segédadományi ívet egész készséggel aláirni. V. ö. KÉSZ. 3) Némely tájbeszédben am. készlet. l. KÉSZLET. 4) A régieknél, pl. Bécsi codexben am. készülék, szer, eszköz. "Az üdőben, melyben hallandjátok a trombitának, sípnak és hegedőnek..., szózatját és ménden igreczkészség (universi generis musicorum) nemzéseét. Bécsi cod. Dániel III. "Ménden hadakozó készségit (universa vasa bellica), melyeket a nép neki adott vala. Ugyanott Judith. XVI. "És eljövének mind egyetömbe egymás után ez készséggel Jézushoz. És monda az első: Vegyed e keresztfát .... A más angyal monda: Vegyed e szegeket ... És a harmad monda: Vegyed e tivisk koronát .... És a negyedik monda: Vegyed ez epéth és ez eczetöth. Ezönképpen minden szerszámat és készséget neki adák Jézusnak. Nádor-codex 183. l.