, (ké-esz-t, V. ö. KÉSZ); áth. m. készt-ětt, htn. ~ni v. ~eni, parancsolóját a késztet igétől veszi: késztess, ámbár lehetne kész-sz is, mint foszt foszsz, oszt, oszsz. Tulajd. valakit sürget, biztat, hogy valamire kész legyen. Különösen, ingerel, sarkantyúz, ösztönöz. A seregeket csatára készteni. A fiatalságot tánczra készteni. A paripát nyargalásra készteni. Bűnre, ivásra, készteni valakit.
"Nem földi ösztön, mely magát emészti,
S czélnál is kétkedő homályba dől,
A szívet birtok közt új vágyra készti.
Lantos szerelme. (Kisfaludy K.-tól).