, (kér-ő) fn. 1) Széles ért. személy, ki valamit kér, ki valamiért folyamodik. Gazdagok ajtaját elálló kérők. Folyamodványnyal jövő kérők. 2) Szorosb ért. személy, ki vagy maga számára vagy más nevében valamely nőszemélyt feleségül kér, leánykérő. Leányának már több kérői voltak. Jönnek a kérők. Elutasítani a kérőket. A kérőnek kitenni a szűrét. Innen a fennemlített kérőnásznagy. 3) Maga azon cselekvés vagy szertartás, mely által valakit feleségül kérnek. Kérőbe menni. Kérőben járni. Kérőbe küldeni valakit. 4) Bizonyos nemü állatok, mint ökrök, juhok, szarvasok, nyulak stb. szokása, midőn a lenyelt takarmányt bizonyos idő mulva ismét rágicsálják. Kérőt rágni. Kérőre szólni, a csengetyüről mondják, mikor a marha kérőt rág s ezért a csengetyű rajta sajátságos hangon szól. (Kriza J.) Ennek gyöke a rágást jelentő kér. V. ö. KÉRŐDZIK. 5) Ruhából való tépés, melylyel a kimosott sebet betömik. (Szabó Dávid). Itt úgy látszik, rokon a rágást, vagyis eledelnek fölszivását jelentő kérő szóval, minthogy a tépés is a sebből a genyet kihúzza, vagy magába szívja.