, (kér-ő-d-z-ik) k. m. kérődz-tem, ~tél, ~ött, htn. ~eni v. ~ni, par. ~zél. Mondjuk bizonyos állatfajokról, ú. m. a szarvasmarhákról, juhokról, nyulakról stb. melyek a félig megrágott s lenyelt eleséget utóbb ismét fölszivják, s még egyszer megrágják. Az ökrök már nem esznek, csak kérődzenek. Átv. és gúnyos ért. am. valamit egész unalomig ismétel, eléhoz, emleget; továbbá a m. valamit lassan tesz, különösen sokáig eszik, nyámmog. Egy lúdczombon óráig kérődzik. Ne kérődzzél annyit, hanem mondd ki röviden. Be sokáig kérődzik azon a levéliráson. Ezen ige gyöke kér szintén rokonnak tartathatik ker gyökkel, minthogy a kérődző állat gyomrából az egyszer megrágott eledel még egyszer visszakerül; de rokonnak tekinthető kerczel, továbbá a vastaghangu rág, és a latin rumex, rumino szókkal is, midőn értelmének lényege a rontást, törést, vágást, metszést jelentő r hangban rejlik, s ily jelentéssel bir nemcsak számos magyar, hanem árjaféle s más nyelvosztálybeli szókban is. V. ö. R.