, (ker-g-e) mn. tt. kergét. Gyöke a körben mozgást, forgást jelentő ker, melyből lett kerg v. kereg ige, innen igenév kergő kerge, azaz kerengő, kerengve v. szédelegve forgó. Mondják különösen a juhokról, midőn agyvelejökben bizonyos férgek támadván, szédülést kapnak, s ennek következtében forogva végtére földhöz csapják magukat, s megdöglenek. Forog, mint a kerge juh v. birka.