, (kér-el-el) áth. m. kérlel-t. 1) Ismételve, folytonosan, gyakran kér valakit. Erre mutat a kettőztetett el képző. 2) Valakit ismételt, gyakori kérés által engesztel, szelidít, kegyességre bir; valakinek haragját, bosszuját csillapitja. Kérlelni a megbántott szülőket. Kérlelni az ellenséget. Szép szóval, könyörgéssel, levéllel, ajándékkal, pénzzel kérlelni valakit. Megkérlelni az ellenpártot.
"Hasztalanúl eget és földet kérlelve betölték.
Vörösmarty.
3) Sírót, szomorgót vigasztalás, biztatás által csendesít, enyhít. Kérlelni a szűléji után síró gyermeket. Kérlelni a jajgató, panaszkodó kárvallottakat.