, (ker-ep) fn. tt. kerep-ět, harm. szr. ~e v. ~je. 1) Hangutánzó, s jelent kerregő faeszközt, pl. milyent a római katholikusok templomaiban nagycsütörtöktől nagyszombatig harangok és csengetyük helyett szoktak használni. 2) Elavúlt, vagy legalább igen szűk divatú értelemben jelent réveken használt talpat, vagy dereglyét. A kamasi samojed nyelven is kerep, am. hajó. Máskép: kerepes, mely M. Alb. szerént különös hajónem, s minthogy meg nem határozza, milyen? szabad gyanítani, hogy talán alakjáról, különösen kerekded faráról neveztetett el, (ker-ep). Ezen értelmezésnél fogva hasonlít a kerevet szóhoz, mely keleti pamlagot jelent, melyet szintén kerek alakban szoktak rendesen készíteni, kivált melyen evés alkalmával ülnek. 3) A kétfalkások seregéhez, és tízhímesek rendéhez tartozó növénynem; csészéje csöves, ötfogu; bokrétája szárnyai a csónak felett boltosan öszveborúlnak. Hihetőleg ezen utolsó tulajdonságától vette nevét. (Lotus). Fajai: gatyás, bársony-, karcsú, spárga-, szarvas-, szomorú kerep.