, (kér-d a törökben szor-mak); áth. m. kérd-ětt v. kérd-tem, ~tél. Valakit a végre szólít meg, azért kér, hogy bizonyos tudakozásra feleljen. Azt kérdem tőled, hol voltál? Akkor szólj, ha kérdenek. Aki kérdi, kell-e? nem örömest ad. (Km.). Hiába kérdesz, nem mondom meg. Kérdjétek azt, aki ott volt. Azt sem kérdette, honnan jösz. Minden apróságot kikérd. Majd megkérdik, hol szolgáltál. (Km.). A müncheni cod. rövid e-vel. "És kerdé, mik volnának ezek? Lukács 15. "Kerdlek en es tütöket ez igéről. Lukács 20. Szintén rövid e van itt származékaiban is. V. ö. KÉRDEZ, KÉRDEZKEDIK.