, (kép-ez) áth. m. képez-tem, ~tél, ~ětt, vagy képzěttem, képzěttél, képzětt, htn. ~ni v. képzeni, par. ~z. 1) Valaminek a képét valamely anyagból, pl. márványból, gipszből, viaszból, agyagból stb. kialakítja. Gránitból szobrot képezni. Márványból orozlánt képezni. Pázmánnál is: kiképezi am. efformat, effingit. 2) Valamely testi anyagnak más alakot ad, vagy abból más testet alkot. A természet az elrohadt növényekből új növényeket képez. 3) Valamely testetlen tárgyat is egy egészszé alakít. Így szót képzünk, midőn valamely más fogalom kifejezésére hangváltoztatással, elő-, közbe-, utótéttel stb. valamely egyszerűbb szóból más szót alkotunk, pl. vág igéből az á-nak é-vé változtával lett: vég név; így bök-ből utótéttel is: bika; különösen a magyarban szóképzés leginkább valamely utóhang, utótét segitségével történik. V. ö. KÉPZŐ fn. 4) Valaminek alakját eszével felfogja, gondolatjában eléállítja.
"Képzem, hogy neheznek tetszék ő szivének.
Istvánfi Pál a XVI. századból.
"Képzé, hogy alkolmas lenne,
Hogy ő imezkképpen tenne.
Katalin verses legendája.
Innen ered a képzel, képzelem, képzelődik. 5) Átv. ért. valakit kimüvelés, oktatás által tökélyesbít, s bizonyos hivatalra, életmódra, müvészetre, mesterségre stb. alkalmassá, ügyessé tesz. Valakit papnak, katonának képezni. Ügyvédségre, festészetre, szinészetre, állami hivatalviselésre képezni valakit. Magát képezni, kiképezni a tudományokra.