, (kény-szer) ösz. fn. mely a kényszerget, kényszerít, kényszerül, kényszerítés, kényszeritlen származékokban él. Ezen szók bevett értelme után indulva kényszer talán am. kény-szor, vagyis oly állapot, melyben az ember kénye meg van szorítva. Itt a szüket jelentő szor hangeredetileg épen úgy lehetett szěr, mint megfordítva a sort jelentő szěr hangrendileg szor és ször, pl. kétszer, háromszor, ötször. És így kényszerrel élni annyi volna, mint kényszorítólag müködni, és kénszeríteni valakit valamire, am. kényét valamire szorítani. Ezen elemzésnek kedvez a latin cogo, azaz coago, öszvehajtom, szorítom. Vagy, mivel a kény önző akaratot is jelent, a szer pedig többek között eszközt, módot: ennélfogva ,kényszer annyi volna, mint önző akarat vagy sors, szükség eszköze, és így kényszeríteni valakit am. önző akarat eszközévé tenni; s valamire kényszerülni am. valamire nézve önző akarat vagy a hajthatlan sors, vagy erkölcsi szükség stb. eszközévé lenni, eszközéül szolgálni. Némelyek, pl. Sándor István, kínszer-nek írják, mely szerint a kín szó itt általában szenvedő állapotot jelentene; tehát ,kínszerít = szenvedő állapotba tesz, és ,kínszerűl szenvedő állapotba jut.