, (kény-ěs) mn. tt. kényěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Elpuhult érzékű, ki egyedül a kényt, kényelmet és kedves benyomásokat keresi, ki a kellemetlen állapotot nehezen tűri, legkisebb megbántásra felingerűl, különösen az ételben, italban válogató, finynyás. Kényes urficska, leányka. Kényes városi emberek. 2) Szájíznek különösen tetsző. Kényes csemegék, falatok. 3) Némely vidékeken am. hegyke, rátartós, kevély. Kényes járás. Ej ha! be kényes; különösen mondják lóról, ha pajkos, szilaj, ha tánczolva jár. Kényes paripán ülni. 4) Átv. ért. mivel gyöngéden, vigyázva, kémélve kell bánni. Ez igen kényes dolog. Valaminek kényes oldalát érinteni. Most egy kényes tárgyról fogunk szólani.