, (ken-d-ő) fn. tt. kendő-t. Kicsinyezője: kendőcske. 1) Szoros tulajd. ért. ruhanémű, vászon v. gyolcsdarab, mely által valaki bizonyos mázt, festéket, szagos vizet stb. magára ken, vagy pedig melylyel törölközik. Innen: asztalkendő, melylyel evéskor szájunkat, kezünket törölgetjük. Törölköző kendő, melylyel mosdáskor élünk. Olyan a kendő, milyen a mosdó. (Km.). Orrkendő v. zsebkendő, melyet orrtisztítás végett rendesen zsebben szoktunk viselni. 2) Szélesb ért. ruhadarab, melylyel kivált a nőszemélyek élnek nyakaik, vállaik befödésére, s a férfiak nyakravalóul.
"Amoda megy egy kis lány,
Selyemkendő a nyakán.
Népd.
"Szőke kis lány, selyemkendőd megázik,
Népd.
"A csengeri temetőn,
Elvesztettem a kendőm.
Népd.
"Három piros kendőt veszek,
Ha fölteszem, piros leszek.
Népdal.
Általán a kendő a magyar népdalokban nagy szerepet játszik, különösen színre nézve a vörös és fehér, kelmére a bársony és selyem.