, (kel-me azaz kelő-mi) fn. tt. kelmét. 1) Székelyföldön divatozó egyházi szójárás szerént am. szöveg (textus), vagyis a szentirásból kivett mondat, mely az egyházi beszéd anyagául vétetik, összevonva keme (a Tájszótár szerént), talán inkább kême (terjedtêvel, mint êment e helyett elment). 2) Átv. ujabb értelemben ruhának való szövet, pl. posztó, selyem, vászon stb. Finom, durva, nyári, téli kelme. Gyöke vagy az eredést, származást jelentő kel, mintha azt akarná jelenteni, hogy a felvett mondatból a beszéd, s a szövetből a ruha mintegy kikel, ered, keletkezik, mint a német Zeug-é, erzeugen; vagy ha a keme vétetik eredeti szóul, ugy törzsöke talán eme (anya) mint a latin materia-é a mater, s e szerént kelme tenne anyagot, melyből valami keletkezik, készül.