, fn. tt. kémény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Egyezik a latin caminus, német Kamin, tót komin szókkal. Görögül καμινος, καιω igétől, mely am. éget. Eredeti magyarsággal: kürtő v. kürtöly, de ez most a kemenczének csak azon részét teszi, melyből a füst a kéménybe megyen. A tűzhelyek és kemenczeszájak fölött emelkedő rendszerént megfordított tölcséralakú nyilás, mely rendesen az épület födelén, néha az oldalán nyúlik ki, s a tűzből fejlődő füstöt légnek ereszti. Téglából rakott, vesszőből font kémény. A füstölni való húst, szalonnát kéménybe akasztani. Kéményt seperni. Ahol a kémény nem füstölög, nehezen lett ott nagy ebéd. (Km.). Ezt a nagy ujságot felirjuk a kéménybe korommal (km.), annak mondják, ki már régtől nem volt valahol, s egészen váratlanul megy oda látogatóba.