, (kéj-m-él) áth. m. kémél-t. Gyökeleme a kedélyre vonatkozó ke, honnan ké, azaz kéj, s ebből lett kém, azaz tetsző, kedves valami; ebből ismét kémik, tetsző, kedves állapotban létezik, továbbá kémő kéme, tetsző, kedves állapotban létező, végre kéme-el kémél, valamit tetsző, kedves állapotban tart, vagyis oly módon bánik vele, hogy az neki kedves legyen. És csakugyan kémélni valakit am. kedvezésből, gyöngédségből, szeretetből kedvét teljesíteni, semmi olyat nem tenni neki, mi nehezére, terhére, tetszése ellen volna. Nagy munkától megkémélni a gyönge beteges szolgát. Mondjuk dolgokról is. Kémélni az egészséget, életet. Ne kéméld azt a lovat, hanem üsd. Átv. ért. valamivel szüken, fösvényen bánik, nem vesztegeti, megtakarítja, nem rongálja, vigyáz reá. Fillérrel kémélik az aranyat. (Km.). A pénzt kémélni kell. Kémélni az eleséget. Ruhát kémlélni. Hogy csizmáját kémélje, mezítláb jár. Máskép: kímél.