, (kel-et) fn. tt. kelet-ět. Menet. l. BEKELET, KIKELET. 1) Különösebben ,feltámadás helyett: felkelet áll a Tatr. codexben. "Mert teneked megforbátlatik az igazaknak felkeletekben (in resurrectione). 2) Azon táj az égen vagy láthatáron, hol a nap kelni látszik. Nyári, téli kelet. Észak-kelet, délkelet. Kelet népe. Innen kelet reánk nézve a világ azon tája, honnan a nap felénk közeledni látszik. Keleti v. keletről fúvó szelek. Keleti tartományok. Ellentéte: nyugot v. nyugat.
"S rohan, mint ár, a győzelem
Kelettől nyugatig;
A láncsa zúg, a lobogót
Magas szellők viszik.
Kölcsey.
3) Árunak, s más használatra szerzendő jószágnak kapóssága, becse. A bornak, buzának nagy kelete van. Az okos embernek mindenhol van kelete. (Km.). Ezen pénznek nálunk nincs kelete. V. ö. KEL, (3). 4 Valamely oklevelen, irományon az év, hó és nap följegyzése, mely ezen szóval történik: kelt, pl. 1854. május 10-dikén.