, (kel-ep-cze) fn. tt. kelepczét. Általán a vadak fogására, megkerítésére csinált eszköz, pl. csapó kalitka, tőrök, hurok, s rokon a vastaghangú kalafa, kaloda, kalafinta, kalantyú szókhoz. Alapfogalom mind ezen szókban a kerítés, megkerítés, kerítés közé fogás. Ennél fogva a közös törzsök a kereket, görbést jelentő kel kal, reszkető hangon: ker kar. Ugyanezen fogalom lappang a görög καλυπτω, a latin claudo, cludo, a német Klemme szókban. Valakit kelepczébe csalni, ejteni, keríteni. A madaraknak, vadaknak kelepczét vetni. Átv. ért. ravaszul kikoholt fogás, csel, mely által valaki másnak hatalmába esik.