, (kelen-föld) ösz. fn. A kelen törzsöke a menést jelentő kel, melyből lett kelő, kele, s n v. m utótéttel kelen v. kelem. Régi neve a budai Dunaparton a Gellért hegytöve mellékének, hol Árpád idejében a Dunán először átkelő magyarok kiszálltanak volt. Kelenföldön átkelének. (Csáti D.) A XIII. századbeli oklevelek szerént volt ugyan itt egy ,Kelenföld nevezetű helység is. (Jerney. Nyelvkincsek).