, (kel-és) fn. tt. kelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Menés, mozgás. Járás kelés. Egybekelés, öszszekelés, szétkelés. 2) Támadás. A napnak, holdnak, csillagoknak kelése. 3) A növénynek magból, az állatnak tojásból való kifakadása. 4) A tésztának, kovásznak felpuffadása, dagadása. 5) Árunak, s holmi kapós jószágnak tovább adása, kézről kézre menése. 6) Kóros daganat, fakadás, eves gümő a testen. Vérkelés, orrkelés. Mátyusföldén s Tisza mellett kilis. V. ö. KEL.