, fn. tt. kehely-t, vagy (a h és ly helyet cserélvén) kelyhet, tb. kelyhek. Azonos a hellén κυλη, κυλιξ, latin calyx és német Kelch szókkal. Kicsinyezve: kelyhecske. 1) Ivóedény, melynek vagy hengerded alakja van, vagy fölül elmetszett üreges köghöz hasonló. Különösen így neveztetik a templomokban azon ivópohár, melylyel a papok misézés vagy úrvacsora alkalmával élnek. Arany, aranyozott, ezüst kehely. Átv. ért. minthogy a kehely Urunk szenvedésére emlékeztet, jelent szenvedést. Kiüríteni a fájdalom, keserűség kelyhét. Használtatik ellenkező értelemben is. A szerelemnek édes kelyhét megízlelni.
"Míg más, szép hitvesét rengetve karjában,
A szerelem bájos kelyhét ürítgeti.
Szemere Pál.
2) A növénytanban am. a virágbimbó tokja, mely a bimbó kifejlésekor kehely gyanánt szétnyílik s a bokréta (sajátlagi virág) tövét kivülről beboritja, rendszerént zöld s levél forma anyagból van; máskěp: csésze. Vannak csészétlen virágok is, mint a tulipán, liliom, gyöngyvirág; de vannak bokréta nélküliek is, mint az uszány, czikkszár s a szénaneműek mind.