, (kegy-el-ěm-ed) másod személyragos név, tt. kegyelmed-et, több személyre alkalmazva: kegyelmetěk, tb. kegyelmetěket. Régi tiszteletczím, melylyel hajdan általánosan éltek minden rendű személy irányában, kit tisztelettel szólítani akartak. Sőt van reá több példánk, hogy a szülék felnőtt gyermekeiket is ezzel szólították: kegyelmed. Van a többek közt a Levelestárban 1559-ből egy levél, melyben Lukai Szarka Pál, saját fiát mindenütt kegyelmed szóval szólítja, végül is így fejezvén be levelét: "Isten tartsa meg kegyelmedet. A német Euer Gnaden és tót vassá milost (gratia vestra) ugyanannyit tesz, de ezzel csak főbbranguakat szoktak megtisztelni. Mai napság mint megbecsülési czímet csak a köznép használja a hasonló rendűek irányában. Kérem kegyelmedet. Alázza meg magát nálunk kegyelmed. Legtöbb tájakon: kigyelmed, rövidebben v. összehúzva Udvarhelyszéken: kegymöd, általánosan: kelmed; de ez utóbbival már nem csak magához hasonló sorsuak irányában él a köznép, sőt néha féligmeddig gúnyos és megvető értelemben használja, pl. biz ő kelme nem igen derék ember; palóczosan: keemed, innen: kemed, kend, (Erdélyi J.), mely általában divatos a köznépnél, különösebben a magyar közlegény czíme, ha tiszte hivatalosan szól hozzá. A jelen századig, maga ezen kend még az uri körökben is divatozott, de ma már a magukat müveltebbnek tartó osztálybéliek csak a kisvárosi mesteremberek, különösebben a falusi köznép irányában élnek vele. Ezzel tiszteli meg férjét a parasztnő is. Rövidítve keed, néhutt: kied, kjed, sőt a tunyán beszélők mondják kee is. Hova megy keed, mit akar keed? Mint van keetek, mint szolgál keetek egészsége? Isten áldja meg a keetek ebédjét, az emberét is. Néhutt egy kissé bizalmasabban: kegyend (Tájszótár). Némelyek a keed v. kjed szót már csak a ,kegyed-ből rövidültnek vélik. Hangtalálkozásból ide jegyezzük a török gendü, vagy szokottabban kendi szót, mely azt teszi maga (ő maga), innen kendim am. magam stb. Egyébiránt a törökben ez nem megszólítási czím, hanem az egyes 2-ik személyben szokott megszólítás helyett divatba jött itt is a többes 2-ik személy használata is, pl. nereje vardüñüz (merre volt kegyed, szószerént: merre voltatok?) e helyett: vardüñ (voltál) stb.