, (i-sz-ony v. isz-ony) fn. tt. iszony-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyöke vagy a mozgást jelentő i, (ugyanaz, mely az ijed, irtózik szókban is megvan), minthogy az iszony egész valónkat mozgásba hozza, megrázkódtatja; vagy pedig a hangutánzó isz, minthogy iszonyodáskor lélekzetünket visszahuzva, s körülbelül isz hangot hallatva jelentjük ki félelmünket, s vele kapcsolatban levő bámulásunkat. Innen iszonyodik mintey viszonyodik. Jelenti a félelemnek azon nemét, mely a fenyegető veszély nagysága által bámulatra gerjeszt, s egész valónkat megrázkodtatja, pl. melyet valamely vérengző vadnak hirtelen ránk rohanása, vagy szörnyü kegyetlenség, kinzás látása okoz bennünk. Ki olvashatja iszony nélkül Tamerlan kegyetlenségeit?