, (lásd végül), fn. tt. isten-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Széles ért. nagyerejű felsőbb lény, mely a világ változásai és emberi sors okozója s intézőjeül tartatot a müveletlen és érzéki emberek által, kik több ilyféle lényt képzeltek maguknak, különféle erőt, rangot és hatáskört tulajdonítván nekik. Jó, és gonosz istenek. Felsőbb, alsóbb istenek. Félistenek. Égi, pokoli, földi, tengeri, hegyi, erdei istenek. Tűz, víz istene. Költészet, gyógyászat, szónoklat istene. Szépség, egészség istennője.
"Van kies szőllőm, van arany kalászszal
Biztató földöm; szeretett szabadság
Lakja hajlékom. Kegyes istenimtől
Kérjek-e többet?
Berzsenyi.
2) A bibliában átv. ért. isteneknek (valamint némely régi népségeknél isten fiainak) neveztetnek a királyok. 3) Ugyan átv. ért. istennek mondatik oly személy, vagy tárgy is, melyet valaki túlságosan tisztel, vagy minek egyedül él. Hasa az istene. 4) Szorosb és legnemesb ért. legfelsőbb lény, legtökéletesebb szellem, mely minden létezőnek okfeje, vagyis a világmindenség teremtője. Ez ért. többes száma nincs. Örök, mindeható, mindentudó, kegyelmes, irgalmas, felséges, igaz, nagy Isten. Úr Isten. Öreg Isten (atyaisten). Jó az Isten, jót ád, kopasznak is hajat ád (km.). Se Istene, se lelke (km.). Emberé a munka, Istené az áldás (km.). Kinek Isten mit ád, ember el nem teheti, vagy ember el ne vallja (km.). Kinek Isten nem adja, János kovács sem koholja (km.). Isten marka. Kinőtt az Isten markából, azaz nagyra nőtt. Isten a megmondhatója, azaz csak az isten tudná mind meg- vagy elmondani.
"Isten a megmondhatója,
Mennyit szenvedek,
Testi lelki nyugodalmam,
Mind eltűntenek.
Kis leány baja. (Vörösmartytól).
Ábrahám, Izsák, Jákob Istene. Magyarok Istene. Él még a magyarok Istene. Várj, megemlegeted még a magyarok Istenét. Istenben hinni, reményleni, bízni. Bizzál Istenben, nem hágy el. Istent mindenek fölött szeretni, imádni. Istenben boldogúlt am. meghalt. Istenre eskünni. Isten nevét káromolni, hiába venni. Istennek tiz parancsolatit megtartani. Isten ellen véteni. Istentől elrugaszkodni. Isten áldása, jótéteménye.
"Jó az Isten el nem veszthet,
Ő táplálja a verebet; ő vezérli éltemet.
B. Orczy Lőrincz.
"Jó az Isten, jót ád; megszerezi kardom,
Amire szükségem leszen, avval tartom.
Toldy Miklós (Arany Jánostól).
Isten csapása. Isten büntetése. Isten haragja. Beleütött az isten haragja, azaz a mennykő. Isten csudája. Micsoda Isten csudája ez! Isten ege, azaz szabad ég. Isten háza = templom. Isten igazában = egész erővel. Isten kegyelme. Isten koporsója. Isten koporsóját sem őrzik ingyen. (Km.). Isten lova am. szamár. Isten nyila am. mennykő. Isten szamara am. nagy szamár. Isten országa = erkölcsi ország; keresztény hívek öszvesége; mennyország. "Istenben bizván, mindent tőle származtatván, és hozzá vezetvén vissza, s úgy a birodalmak történetében, mint saját élte folyamában Istent keresvén, innen érthető azon szende nyugalom, mely arczán el vala hintve azon méltóságteljes komolyság, mely egész lényét áthatotta, és azon elmefenség, mely
az ő derültségét saját magasságában találja. (Lonovics József érsek stb. Emlékbeszéde Majláth György felett). Már a régi halotti beszédben is eléjön: "Hadlava (= hallá) holtát teremtő istentől. "Haraguvék isten és veteve (= veté) őt ez munkás világbele. "Imádjok uromk Isten kegyilmét ez lélikért.
Nyelvtanilag megjegyzendő, hogy általános gyakorlat szerént ,Isten mint legfelsőbb lény, névmutatóval vagy anélkül használtathatik, de az íge, mely reá áthatólag viszonylik, mindig tárgyi ragozással jár, pl. Istent (v. az Istent) nem látjuk, csak munkáiból ismerjük, Istent imádjátok, vagy az Istent imádjátok, (,Istent imádjatok már azt tenné: [valamely] Isten legyen az, kit imádjatok, nem ember).
Élünk az ,Isten szóval különféle érzelmek, indulatok, esküvések, bizonyítások stb. kifejezésére is, különösen 1) Nagy fájdalomban, szomoruságban. Istenem, Istenem! Boldog Isten, mire jutánk! Jaj Istenem de nagy baj, kilencz tehén, még sincs vaj. (Km.). Jaj Istenem, mire jutánk, kilencz gyermekből tíz maradt. (Km.). Istenem, teremtőm, hol az én szeretőm. (Népd.). 2) Öröm és hála kifejezésére. Istenem, beh örülök! Istenem, beh szép! Hála Istennek! Isten fizesse meg. Csak Isten fizessével fizetett. (Km.). 3) Jót, vagy rosszat kivánva. Isten áldjon meg. Isten veled. Isten hozzád. Isten hirével. Adná a jó Isten. Isten büntesse meg. Verje meg az Isten mind a két kezével. 4) Csudálkozáskor, bámuláskor. Úr Isten, mi az? Szent Isten, mi történt? 5) Midőn valamitől idegenkedünk. Isten mentsen meg! Isten ne adja! Isten őrizz! 6) Midőn mentegetődzünk. Isten ne vegye rosz néven. Isten bocsáss v. bocsá! 7) Valaminek rosszalásakor. Isten verte, Isten büntette gonosz embere. Isten adta sok rosz fia. Isten taszította gyáva embere. 8) Ráhagyólag. Isten neki. Isten oda. 9) Kétkedőleg. Tudja Isten, v. Isten tudja, mi lesz még belőlünk. 10) Esküvőleg, vagy bizonyitólag. Isten úgy segéljen. (Isten ugyse). Isten engem. Isten bizon. Istenemre. Isten látja lelkemet. "Isten bizonyom, sirattam az szegény ártatlan iffiaknak veszedelmeket. Levél 1557-ből. (Szalay Á. gyüjt.).
Az ,isten szó eredetére nézve különféle vélemények vannak. Révai egyértelmünek állítja a jehova szóval, s véleménye szerént am. aki vagyon, minthogy héber nyelven jesch am. lény, létező valami, s arabul eszthi, latin est, német ist, (görög εστι, szláv jeszt, szanszkrit aszti v. eszti, perzsa: eszt vagy heszt stb.), honnan en harmadik személyraggal származott volna: eszthien, isten. Egészben véve egyezik a perzsa jisdan szóval, mely a jó istenség neve volt. De eléjön a perzsában ized vagy ezid is, mely szintén am. isten. Mások szerént a chaldaeai esta-ból származott, mely tüzet jelent, s megegyezik az örök tüzet jelentő görög εστια (latin vesta) v. ιοτια névvel.
Mind ezen fejtegetéseknél kevés vagy semmi figyelemmel nem valának épen magára a magyar nyelvre. A magyarban régiesen is am. a mai ős, ten pedig vagy tön, vagy dön, s mély hangon: don ismeretes képzők, mint újdon, zordon, mely csak újabb időben rövidült zord-dá, s mely képzők különösebben főneveket is alkotnak, mint ösztön (= űz-tön), hajadon, gordon stb. Ezek után itélve ősdön v. régiesen: isden vagy isten, annyit tesz mint is-tevő v. ős-tevő, öszvébbhúzva is- v. ős-tő (,tő előtő szóban is am. tevő), és n toldalékkal (mint eleven), ős-tön, is-tön, isten; tehát jelentése: ősműködő vagy ősvaló, őslény, melynek ezek szerént akár tiszta magyarságát, akár találó jelentését, találóbbat, mint bármelyik a mondottak közől csak az elfogult tagadandja. S a magyar még különösen szereti hozzá tenni: élő. Esküszöm az egy élő istenre, a Bécsi codexben: eleven Isten, mintha mondaná: oly őslény, mely nem holt (mint a bálványok), hanem élő. Némelyek megengedik, sőt elfogadják ugyan, hogy az is szótag am. ős, mely a finn nyelvben isä, (s am. apa), hanem a ten szórészt a tatár tengeri (= ég, és isten) szóból öszvetettnek s módosultnak hiszik. Figyelmet érdemel, hogy a ,tengeri szónál még egyszerűbb a sínai thién, mely am. ég; idő; nap (coelum, tempus; dies); a honnét is-thien vagy ős-idő, (mintegy ős időtől fogva való), vagy ős-ég, (azaz églakó) jelentésü volna. Tagadhatatlan, hogy nyelvünk a tatár nyelvekkel van legközelebbi rokonságban, de az sem szenved kétséget, Deguignes egyetlen történész után, ki sínai forrásokból írta meg a hunnok v. húnok, mint szerénte is a magyarok ősei történetét, hogy hunn eleink ezer évnél húzamosb ideig laktak volt a sínaiak tőszomszédságában, sőt részben ezekkel egyesültek. V. ö. HÚN. Azonban a tiszta magyar fejtegetésnek itt sincs szüksége idegen nyelvre.