, (in-t v. im-t) önh. m. int-ětt, htn. ~eni v. ~ni. Gyöke vagy a mozgást jelentő in, s rokon az inog, ingat, indúl stb. szókkal, s eredetileg am. mozdít, mozgásba hoz, különösen, szemmozgással, szemhunyással vagy fejbiczentéssel jelt ad, valamit v. valamire mutat, vagy pedig, ami hihetőbb, minthogy az in gyökből eredett többi származékok mély képzéssel és ragozással járnak, a mutató im. l. e czikk végén. Szemével intett nekem. Jobbik szemével intett. Kire intettél? Többször rám intett. Áthatólag am. valakit szóval vagy más jellel figyelmeztet valamire; jó tanács vagy fenyegetés által rá akar beszélni valamire; feddő vagy dorgálóképen szólít. Intelek fiam, hogy vigyázz magadra. Elinteni valakit valamiről. Meginteni a pajkos gyermeket. Tanulásra, szorgalomra, jóviseletre, vallásosságra inteni az ifjuságot.
A régi magyar nyelvemlékekben: imt. Imte azért ennek Simon Péter. És intének ő társoknak. (Tatrosi codex). S épen ezek mutatják főkép az im-től származást.