, INDULAT, (in-d-úl-at) fn. tt. indulat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Általán, a kedélynek mozgásban levő állapota, midőn érzeményeink bizonyos cselekvésre felizgattatnak. Indulatra gerjedni. Indulatban lenni. Indulatot mérsékelni, csillapítani.
"De soká dörzsölve asszú fa is gyúlad:
Hamarább ennél az emberi indúlat.
Buda halála (Arany J.-tól).
2) Szorosb ért. jelent érzeményt az élénkség legmagasabb fokozatán, mely a lélek öszves tehetségeit, különösen az értelmét zavarja, s különbözik a szenvedélytől, mely hajlamaink és természeti ösztöneink túlrontása a józanság korlátain. Heves, forró, vad indulat. Haragos, bosszús indulat. Indulattól elragadtatni. Indulatot fékezni, korlátolni. Hirtelen indulatból bal lépést tenni. Szomorú indulatok, (pl. harag, boszú, fájdalom). Víg indulatok (öröm, szerelem). 3) Jelenti magát a kedélyt. Víg, eleven, szomorú indulattal birni. 4) Hajlam, melylyel mások iránt viselkedünk. Szíves, nyájas indulattal fogadni valakit. Különös, barátságos indulattal viseltetni valaki iránt. 5) Erkölcsi hajlandóság. Jó indulatú gyermek. Gonosz indulatú ifjú.