Súgó: A kereső alapesetben a szótár teljes szövegében keres. A találatok húszasával lapozhatók a nyíl ikonokkal előre és hátra. A "kuty" kezdetű szócikkekhez pipálja ki a Csak címszóban opciót és ezt írja a keresőmezőbe (csillaggal a végén): kuty* (és nyomja meg az Enter-t vagy kattintson a nagyító ikonra). A más szócikkekre való hivatkozásokon (v. ö. és l.) nincsenek linkek, ezért a hivatkozott címszóra rá kell keresni.

HARMADIK, (hár-om-ad-ik) számnév, tt. harmadik-at. Határozott sorszám, s jelenti a sorba szedett egyedek, vagyis egyes tárgyak közől azt, mely a második után következik, (három egyik): első, második, harmadik, negyedik stb. Jobbról balra harmadik helyen állnak a százasok. A B harmadik betü a magyar ábéczében. Martius harmadik hónap az évben. Átkozott a hal a harmadik vízben, (km. első víz, melyből kifogták, második, melyben főzték, harmadik, melyet reá isznak), azaz: a főtt halra vizet nem jó inni. A régiek jobbára ik nélkül használták, mind ezt, mind a többi sorszámot. Harmad, negyed, ötöd fejezet. Minek nyoma maiglan megvan ezekben: harmad éve, harmad izben, harmad napon, harmad unoka, örökös stb. Megérintjük azon véleményt is, mely szerént a sorszámokban használt ik, eredetileg i, vagyis ih volt: harmadi(h), negyedi, ötödi stb. V. ö. ~I képző.