, HÁRIT, (ho-ar-ít) áth. m. hárít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Valamit más testnek fölszinéről némi erővel, mintegy hersenéssel, horzsolással le v. elvon, eltakarít, el-, öszve- vagy félretol. Tarlót hárítani. A gyüjtők után elmaradt szénát öszvehárítani. Felhárítani az elhullott szalmát. Zsákba hárítani a gabonát. Elhárítani utból a szemetet. Gereblyével, lapáttal, villával, kézzel hárítani valamit. Átv. ért. terhet, munkát, kötelességet másra tol; saját hibáját, bűnét másra fogja, nehezíti. A főtisztek az alsóbbakra hárítják a munkát. Ne hárítsd rám, amit magad tettél. Társaira hárította a tolvajságot. Magáról másra hárította a vádat. V. ö. HÁR.